Köszönti Önt a Haleon

Szia Haleon

A közelmúltban kiváltunk a GSK Plc-ből, (korábban GlaxoSmithKline Plc) és Haleon lettünk, egy olyan vállalat, amely céltudatosan arra összpontosít, hogy emberséggel biztosítson jobb általános egészséget.

Üzleti tevékenységünk megbízható márkák kivételes portfóliójára épül, amelyet vezető, a fogyasztói egészségügyre összpontosító tudományos háttér és az emberek egészséggel kapcsolatos magatartásának szervezeti szinten meglévő, alapos ismerete támogat, és ezek a házon belüli szakértelmen és a saját fejlesztésű fogyasztó-elemzési eszközökön alapulnak.

Reméljük, hogy megbízható tudományunk és az emberek mély ismerete az elkövetkező évtizedekben is az innováció és az egészségügyben való érdemi részvétel motorja lesz.

De állhatatosan vágyunk rá, hogy többet tegyünk.

Ezért összpontosítunk arra, hogy az egészségügyi szakemberek, a betegek és a mindennapi egészségügy számára nyújtott szolgáltatásainkat egyre magasabb színvonalra emeljük.

  • A legjobb az egészségügyi szakemberek számára

    A legjobb az egészségügyi szakemberek számára

    Egészségügyi szakemberként a képesség, hogy lássa az embert a páciens mögött, és hogy a betegségeket a mindennapi élettel összefüggésben kezeli, rendkívüli vezetővé teszi Önt, akitől tanulhatunk.

    Ezért az egészségügyi szakemberekkel történő partneri együttműködés kiemelt fontosságú, és emiatt értékeljük nagyra embereinkben ha rendelkeznek az aktív odafigyelés és az egészégügyi szakemberekkel történő produktív együttműködés képességével.

    Mostanában az együttműködéseink során az egészségügyi szakemberek arról számoltak be, hogy az oktatás hiánya a páciensekkel folytatott kommunikáció terén, a viselkedésbeli változások, és az új technológiák, csakúgy, mint a ráfordított idő és az elismerés hiánya a kollégák, a politikai döntéshozók, sőt néha a páciensek részéről is, időnként komoly kihívássá teszi, hogy emberséggel biztosítsanak jobb mindennapi egészséget.

    A Haleon Egészség Partner célja, hogy felszámolja ezeket a kihívásokat. Itt szakmai képzési anyagokat, praktikus eszközöket és az új szolgáltatásokkal kapcsolatos legfrissebb híreket talál, valamint az egészségügyi szakembereket támogató figyelemfelkeltő kampányainkat és közösségépítő erőfeszítéseinket.

    Kiállunk a gyógyszerészek mellett az Öngondoskodás korában

    2021-ben 3 éves kötelezettségvállalást tettünk arra, hogy támogatjuk a gyógyszerészeket az alapellátás ökoszisztémájában betöltött, egyre nagyobb kihívást jelentő szerepükben - egy olyan világban, ahol sokkal nagyobb hangsúlyt kap a mindennapi egészség és az önmagunkról történő gondoskodás. Ez a program támogatja a gyógyszerészeti politika és szabályozás megváltoztatását, miközben számos támogatást, képzést és eszközt is kínál.

    A fogászati egészségügyi szakemberek mentális és érzelmi egészségének támogatása

    A londoni Kings College-ban dolgozó Dr. Koula Asimakopoulou-val (bejegyzett pszichológus, az egészségügyi pszichológia lektora és az Egészségügyi Szakmai Tanács tagja) összefogva készítettünk egy videósorozatot, amely segít a fogászati szakembereknek megérteni és kezelni érzelmeiket, hogy a Covid-19 és a post-Covid-19 világban megfelelő döntéseket hozzanak a klinikájuk, az alkalmazottaik, és a betegek számára.

  • A legjobb a páciensek számára

    A legjobb a páciensek számára

    A mindennapi egészségünkről való gondoskodásnak könnyebbnek kellene lennie. Az orvostudomány, az adatok és a technológia jelentős fejlődése ellenére a jobb mindennapi egészség túl sok ember számára továbbra is elérhetetlen.

    Ezen változtatni szeretnénk, és hiszünk abban, hogy bővíteni kell az emberek saját egészségének kezelésével kapcsolatos tudását, készségeit és önbizalmát , valamint emelni a közösség-alapú ellátás értékét.

    Legyen szó akár hatékony termékek gyártásáról, az egészséget meghatározó tényezők kutatásáról, a betegek hozzáférésének támogatásáról, vagy az egészséggel kapcsolatos műveltség javításáról, mi teljes mértékben elkötelezettek vagyunk az önmagunkról történő gondoskodás mellett. Hogy képességeket adjunk az emberek kezébe, és kezeljük a betegeket.

    Célunk, hogy 2025-re évente 50 millió embernek segítsünk hozzáférni a mindennapi egészség javításának lehetőségeihez.

    Hamarosan: Az Egészségügyi Inkluzivitási Index bevezetése

    2022. szeptemberében a Haleon az Economist Intelligence Unit-tal és a University College of London-nal együttműködve közzéteszi a világ első Egészségügyi Inkluzivitási Indexét.

    Egy globális szakértői csoporttal együttműködésben zajlik egy kutatás, ami az egészséget és az egészségügyi egyenlőséget meghatározó alapvető tényezőket vizsgálja, és közzétételekor rávilágít az egészségügyi inkluzivitás hiányosságaira világszerte.

    A Haleon és a Smile Train partnersége

    A Haleon büszke a Smile Train-nel kötött partnerségre, ami a világ egyik vezető jótékonysági szervezete, amely lehetővé teszi az egészségügyi szakemberek számára, hogy több mint 90 országban ingyenes, az életet megváltoztató műtéteket és átfogó ellátást nyújtsanak ajak- és szájpadhasadékkal küzdő gyermekek számára.

    A Haleon értékes finanszírozást, támogatást és szakértelmet biztosít, hogy minél több ajak- és szájpadhasadékkal élő gyermek élhessen teljes és produktív életet, valamint hozzájárul az ajak- és szájpadhasadékkal kapcsolatos tudatosság és oktatás növeléséhez.

  • A mindennapi egészség színvonalának emelése

    A mindennapi egészség színvonalának emelése

    Folyamatos fejlődésre számíthat tőlünk - reméljük, hogy megbízható tudományunk és az emberek mélyreható ismerete még évtizedekig az innováció motorja lesz az egészségügyben.

    Tisztában vagyunk azzal is, hogy az emberek és a bolygó egészsége elválaszthatatlanul összefügg, ezért legfőbb célunk, hogy pozitív szerepet játsszunk a környezeti problémák kezelésében. Kettős célra összpontosítunk: továbbra is mérsékeljük a működésünkből eredő környezeti hatásokat, és a pozitív hatásokra és lehetőségekre összpontosítunk. Például csökkentettük a szénfelhasználásunkat azzal, hogy 24 gyártási telephelyünkből 12-nél megújuló elektromos-energiatermelést telepítettünk, és az általunk felhasznált villamos energia 100%-a megújuló forrásból származik. A fenntartható módon előállított összetevőkre is összpontosítunk, így  pálmaolaj-származékunk, a glicerin 80%-a RSPO tanúsítvánnyal rendelkezik. Emellett minden telephelyünk „Zero to Waste Landfill”, vagyis hulladékot már nem szállít hulladéklerakóba, így javítja hulladék körforgását.

    Fenntartható szájápolási termékek előállítása

    2021-ben 40 millió újrahasznosítható fogkrémtubust indítottunk a piacra Európában, ez része volt annak a célkitűzésünknek, hogy 2025-re több mint egymilliárd fogkrémtubust tegyünk újrahasznosíthatóvá. Csomagolásaink újrahasznosítási körforgását is növeltük, és a legfontosabb szájhigiéniai márkáinkat Európában már újrahasznosított kartondobozokban forgalmazzuk, amelyek mintegy 80%-a újrahasznosított rosttartalommal rendelkezik. A műanyagra is nagy hangsúlyt fektetünk, most dobtuk piacra az első műanyagmentes fogkefe csomagolást és egy fenntartható forrásból származó bambusz fogkefét, amelynek nyele műanyagmentes, sörtéi pedig megújuló ricinusolajból készülnek. Idén bevezetjük az első újrahasznosítható fogkrémes tubusokat és szájöblítő-vizes flakonokat is.

    A Clean Breathing Institute (Tiszta Légzés Intézet)

    2019-ben a világ lakosságának 99%-a olyan helyen élt, ahol a WHO levegőminőségre vonatkozó, irányadó szintjei nem teljesültek. Hogy segítsünk csökkenteni a légszennyezés negatív hatásait, létrehoztuk a Clean Breathing Istitute (Tiszta Légzés Intézet - TCBI) nevű, együttműködésen alapuló, tudományos kezdeményezést. A TCBI küldetése, hogy az egészségügyi szakembereket képessé tegye arra, hogy segítsenek betegeiknek jobban lélegezni azáltal, hogy magas színvonalú oktatási eszközöket és forrásokat biztosítanak, amelyeket véleményvezérekkel közösen fejlesztettek ki a légszennyezés hatásaitól szenvedő betegek számára.

    Haleon Az egészségért. Emberséggel.

Fedezze fel eszközeinket és forrásainkat

Sajtóközlemény

Sajtóközlemény

Tudjon meg többet

Regisztráció

Regisztráljon a frissítésekért

Hírekért, frissítésekért és egyéb információkért kattintson az alábbi linkre, és iratkozzon fel a levelezési listánkra.

Regisztráljon most

Betegellátási segédanyagok

Betegellátási segédanyagok

Töltsön le oktatási segédanyagokat, amelyeket megoszthat a betegekkel, hogy segítsen nekik jobban megismerni állapotukat.

Tudjon meg többet